Ibn Masʿūd-tól (Allah legyen elégedett vele) tudjuk, hogy a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) megtanította őket a 'szükséglet szónoklatára' (khuṭbatu-l-ḥāǧa). Ez az (a fohász), amit a szónoklatokban a beszédek elején és szükségük elején mondanak el, mint például a házassági szónoklat, a pénteki szónoklat és hozzájuk hasonlók. Ez a szónoklat nagyszerű példákat tartalmaz, (amelyek rámutatnak), hogy egyedül Allahot illeti meg minden fajta dicséret, és egyedül csak Tőle kérhetünk segítséget, Akinek nincs semmilyen társa. Tőle kérjük a bűnök eltakarását és az azokról való eltekintést, és Nála keresünk menedéket minden rossztól, a lélek és mások gonoszságától. Ezután a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) tudatja, hogy a helyes útra való vezérlés kizárólag Allah kezében van, így akit Ő helyes útra vezet, az nem tévelyeg el, ugyanígy, akit Ő tévelygésre ítél, az nem talál vezetőre. Azután megemlítette a tiszta egyistenhit tanúságtételét és azt, hogy nincs jogosan imádni való isten kivéve Allah, valamint (a Próféta) küldetésének a tanúságtételét, hogy Muḥammad Allah szolgája és Küldötte. Ezt a szónoklatot pedig azzal a három Korán verssel (āya) zárta, amelyek magukban foglalják azt a parancsot, hogy féljük Allahot, dicsőítsék és magasztalják az Ő Nevét, követve az Ő parancsait, elkerülve a tiltásait, csakis az Ő megelégedettségét keresve. És azok jutalma, akik ezt teszik, az a cselekedetük és beszédük megjavulása, a rossz tettek engesztelése, a bűnök megbocsátása, a jó és tiszta élet ezen a világon, és a Paradicsomba való belépés által (végső ás állandó) győzelem a Túlvilágon.